Az emmausi úton

 

 A feltámadott Jézussal való találkozás mindig sok titkot rejt magában. Milyen alakja lehetett Jézusnak, hogy nem ismerték fel? Hogyan ment be zárt ajtókon? Mi az, ami olyan maradt benne, mint régen volt, és mi változott meg? Az emmausi tanítványok sem ismerték fel rögtön Jézust, de a megtett út, az ismerős mozdulatok,  a beszélgetés, a kenyér megtörése megnyitotta testi-lelki szemüket és összeállt bennük a kép: aki eddig velük jött az úton, maga a feltámadott Krisztus, vele beszélgettek, neki sírták el bánatukat, csalódottságukat. A teljes történet Lukács evangéliumában 24,13- tól olvasható ITT. 

A gyerekekkel is ezt az utat jártuk be. A sötét ház jelképezte Jeruzsálemet, mindazt a szomorúságot, amely a két tanítványt letaglózta. A húsvéti történetből már ismert tárgyak segítségével felelevenítettük, miért is voltak szomorúak, mi történt nagypénteken, hogyan találták meg az asszonyok az üres sírt.

 

Az úton melléjük szegődött egy ismeretlen alak. Sokat beszélgettek, míg végül megérkeztek Emmausba. Marasztalták a vándort, és ahogy asztalhoz telepedtek, a kenyér megtöréséről  az ismerős szituációról rájöttek - a gyerekek is - hogy Jézussal ülnek egy asztalnál. A felismerés öröme visszavitte őket Jeruzsálembe, ahol elmondták az örömhírt, Jézus valóban feltámadt, találkoztak vele, beszélgettek, újra együtt ettek.

 




Az út, amely Emmaus felé vezetett még kietlen és üres volt, visszafelé azonban már a feltámadás örömét is jelentette. A gyerekek kidíszítették az utat, természetes anyagokat használva fel.

 




A Jeruzsálemben lévőknek sem volt már rossz kedve, elmúlt szívükből a sok fájdalom, és nagypéntek eseményeit az örömteli várakozás váltotta fel. Vidám színek díszítik az eddig komor házikót.

 

Az immár örömteli, színes emmausi út oda-vissza, ahol Jézus velünk együtt vándorol.

 


Erről szól a Korál-sziget feldolgozásában az alábbi ének: Velem vándorol utamon Jézus

Sötétségből világosságba - a húsvéti történet

A húsvéti történet megjelenítése mindig kérdéseket vet fel bennem, mennyit lehet egy óvodásnak elmondani, hogy ne legyen ijesztő, de mégis találkozzon a lényeggel, egész hitünk alapjával, hogy Isten még a halált is legyőzte és feltámasztotta fiát. Idén ezért a nagyheti történetben nem használtam alakokat, csak a hozzájuk kapcsolódó tárgyak jelentek meg, így a gyerekek maguk képzelték el a szereplőket. 

A kiindulópont egy barna kendő volt, Jeruzsálem városa, ahol az események zajlottak.

A három fekete kendő három szomorúságot jelölt: 1. Jézust elárulták - egy zacskó pénzért, csalódott a barátaiban. 2. Elvették köntösét, csúfolták, töviskoronát kapott - fizikai és lelki fájdalmai voltak, 3. Akik szerették, végig mellette voltak, de nem tudtak rajta segíteni - könnyeket hullattak, ezeket üvegkövek jelképezték.
Azért fontos ezt a néhány szomorú dolgot kiemelni, mert mi magunk is sokszor átélünk hasonló fájdalmakat - elárul a barátunk, fáj a testünk, lelkünk, sírunk, szomorúak vagyunk - és Jézus mindezeket ismeri, tudja, átélte, ezért megérti, ha a fájdalmainkkal hozzá fordulunk.

A történet azonban nem ért itt véget. Vasárnap hajnalban a nap első sugarai már fényt hoztak a sötétségbe. Eltűntek a sötét fellegek - fekete kendők. Az asszonyok megtudták az örömhírt, Jézus feltámadt, és találkoztak is vele. Ez az örömhír olyan, mint a napsugár, amely mindenkihez elér - ezt jelképezték a narancssárga kendők. Továbbadtuk mi is az örömhírt: Jézus feltámadt! - és lefektettük a kendőket középre.
 Az új élet jeleit emeltük ki a feltámadás kapcsán, melynek összegzéseként a gyerekek ezeket a új életre  utaló szimbólumokat rakták ki a saját kis képeiken. Virágot, tojást, napot készítettek.

A legkisebbek egyforma virágokat készítettek, ők most ismerkedtek meg ezzel az alkotási módszerrel.