2015. április 26., vasárnap

Hal, háló, hála

A húsvét utáni időszakban mindig előveszek egy-két történetet, mely már a feltámadott Jézussal való találkozásról szól. Idén a Tibériás-tengernél történt csodálatos halfogást játszottuk el a gyerekekkel. A történet ITT olvasható.

Székekből hajót építettünk, kipróbáltuk több oldalon is a halászást, de csak akkor sikerült halat fognunk, mikor a parton egy alak jelent meg, és ő mutatta meg az irányt, merre fogjunk halat. Tele is lett a háló mindjárt! A sok kudarcos próbálkozás után végre csoda történt, így a gyerekek is rájöttek, hogy aki a tanácsot adta, nem más,mint Jézus. A Mester a parton sült hallal és kenyérrel várta a tanítványokat reggelire, s a korai kerti parti alkalmával végre jót beszélgettek az Úrral. A gyerekek is megkóstolhattak egy falat sült halat kenyérrel, majd az együttlétet hálaadó imádsággal zártuk le.

 

 













Ahol Jézus megjelenik...

Két üzenetet emeltem ki a gyerekeknek a történetből: Ahol Jézus megjelenik, ott gyakran csodák történnek. Amire emberileg már nem számítottunk, azt ő megadja. Valamint Jézus jelenlétében az emberek közösséggé alakulnak, összegyűjti őket a Mester, egy körben ülnek le enni, inni, beszélgetni, kapcsolatok születnek, barátságok szővődnek.

Újratervezés

A történet kapcsán érdemes elolvasni az előző fejezetet is, hogy igazán értsük az eseményeket. A tanítványok már többször találkoztak a feltámadott Jézussal, megkapták a Szentlelket és a megbízatást, hogy hirdessék az emberek között a bűnbocsánatot.
Ezek után azonban ők még mindig halásznak, sikertelenül dobálják a hálóikat a hajóból. Fáradoznak, de nincs eredménye. Mindaddig kudarcot vallanak, amíg nem hallgatnak Jézus utasítására: Vessétek ki a hálót a jobb oldalra!

Számomra azt mondja ez a történet, hogy a Jézussal való találkozásban gyökeresen változik meg az ember élete. Hiába próbálom a régi jól bevált sémáinkat tovább alkalmazni, ugyanúgy élni, dolgozni, halászni, ahogy eddig, de mindez már nem lesz ugyanaz. Új irányt szab a Mester, aki látja kudarcaimat, kétségbeesett próbálkozásaimat. Amiért én éjszakákat küzdök, ő egy laza mondattal elintézi: Vesd ki a hálódat a jobb oldalra!  Ennyi kell csupán. Hallgatni rá. Követni őt. Ő tudja mire van igazán szükségünk.
Halra, hálóra, hálára.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése