Az emmausi úton

 

 A feltámadott Jézussal való találkozás mindig sok titkot rejt magában. Milyen alakja lehetett Jézusnak, hogy nem ismerték fel? Hogyan ment be zárt ajtókon? Mi az, ami olyan maradt benne, mint régen volt, és mi változott meg? Az emmausi tanítványok sem ismerték fel rögtön Jézust, de a megtett út, az ismerős mozdulatok,  a beszélgetés, a kenyér megtörése megnyitotta testi-lelki szemüket és összeállt bennük a kép: aki eddig velük jött az úton, maga a feltámadott Krisztus, vele beszélgettek, neki sírták el bánatukat, csalódottságukat. A teljes történet Lukács evangéliumában 24,13- tól olvasható ITT. 

A gyerekekkel is ezt az utat jártuk be. A sötét ház jelképezte Jeruzsálemet, mindazt a szomorúságot, amely a két tanítványt letaglózta. A húsvéti történetből már ismert tárgyak segítségével felelevenítettük, miért is voltak szomorúak, mi történt nagypénteken, hogyan találták meg az asszonyok az üres sírt.

 

Az úton melléjük szegődött egy ismeretlen alak. Sokat beszélgettek, míg végül megérkeztek Emmausba. Marasztalták a vándort, és ahogy asztalhoz telepedtek, a kenyér megtöréséről  az ismerős szituációról rájöttek - a gyerekek is - hogy Jézussal ülnek egy asztalnál. A felismerés öröme visszavitte őket Jeruzsálembe, ahol elmondták az örömhírt, Jézus valóban feltámadt, találkoztak vele, beszélgettek, újra együtt ettek.

 




Az út, amely Emmaus felé vezetett még kietlen és üres volt, visszafelé azonban már a feltámadás örömét is jelentette. A gyerekek kidíszítették az utat, természetes anyagokat használva fel.

 




A Jeruzsálemben lévőknek sem volt már rossz kedve, elmúlt szívükből a sok fájdalom, és nagypéntek eseményeit az örömteli várakozás váltotta fel. Vidám színek díszítik az eddig komor házikót.

 

Az immár örömteli, színes emmausi út oda-vissza, ahol Jézus velünk együtt vándorol.

 


Erről szól a Korál-sziget feldolgozásában az alábbi ének: Velem vándorol utamon Jézus